Lelkem szomorú,búsan borong,mint estefelé lemenő
pirosló napkorong.
Csak az erdők csendje nyugtat,
s az otthoni ábrándos magány,
mióta elhagytam - kedves iskolám.
- És már csak az emlékeimből élek,
közben gyakorta Rátok gondolok.
Szívemben megőrzöm a köszöntést,
s megköszönöm a sorsnak -
s azt - hogy még vagyok!
(Nagybátony 2005.junius 3.)
(Nagybátony,2005.június 3.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése