Bár fejemre olykor koronát tettél,ez volt a múlt,
majd gyorsan elmentél
Kinyúlt karom nem nyúlt utánad
s így csak bú és bánat verte fel a házat.
s így csak bú és bánat verte fel a házat.
A kertvégben is szomorún ment le a nap
hátrahagyva kihűlt arcodat.
S hogy elmentél-
másnap beborult az ég
én csak némán keseregtem
- mint valamikor,- rég!
A bánat már nem ugyanaz
lelkemben esett egy kár
s merően a semmibe nézek
- mint egy kongó,üres pohár!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése